Magyar Művészeti Akadémia Művészeti ösztöndíjprogram

Magyar Művészeti Akadémia Művészeti ösztöndíjprogram

Az MMA művészeti ösztöndíjprogram létrejötte

A Kormány az 1696/2017. (IX. 22.) Korm. határozat (a továbbiakban: kormányhatározat) alapján a Magyar Művészeti Akadémia (a továbbiakban: MMA) művészeti ösztöndíj rendszerének megújítására többletforrást biztosít, így az MMA átfogó művészettámogatási rendszer kiépítését kezdte meg 2017-ben, amelynek részeként a Kormány együttműködésével új alapokra helyezte ösztöndíjprogramját, és létrehozta a három évre szóló MMA Művészeti Ösztöndíjprogramot (a továbbiakban: ösztöndíjprogram).

A kormányhatározat szerinti, az MMA költségvetéséhez rendelt forrásból 2018 szeptemberétől évente 100 új ösztöndíj adható fiatal és középgenerációs művészek számára bruttó 200 ezer forint/hó/fő összegben, három év időtartamra, legfeljebb évi 300 fős létszámkeretig. Ez a hároméves időszak a Magyarországon jelenleg jellemző ösztöndíjak sorában kiemelkedően hosszú futamidőnek számít, és az ösztöndíj mértéke is kimagasló, ezáltal minél több művész, művészelméleti szakember pályakezdését, pályája kiteljesedését, kiemelkedő alkotások, előadások, kutatások és tanulmányok létrehozását tudja segíteni. A támogatni kívánt létszámkeret (legfeljebb 300 fő) valamely ösztöndíjas szerződésének megszűnése esetén feltölthető az ún. „tartaléklistán” szereplő ösztöndíjasokkal.

 

Az ösztöndíjprogram célja

Az ösztöndíjprogram célja – a programszerű, három évre szóló – alkotó- és előadóművészeti, valamint művészetelméleti tevékenységek támogatása, magas színvonalú művészi és művészetelméleti tevékenységek anyagi feltételeinek megteremtése az alábbi pályázati kategóriákban:

a) építőművészet;

b) film- és fotóművészet;

c) iparművészet és tervezőművészet;

d) irodalom;

e) képzőművészet;

f) művészetelmélet;

g) népművészet;

h) színházművészet;

i) zeneművészet.

Az ösztöndíjprogram a támogatási időszakban az alkotás folyamatát segítő szakmai mentorálásra, valamint utógondozásra, publikációra, bemutatkozásra is lehetőséget biztosít.