Berecz István András

„Legyen szövetség az ének, a tánc!”

Berecz István a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán végzett. A Fonó Budai Zeneház művészeti vezetője, koreográfusként ifj. Vidnyánszky Attila alkotótársa. Fellépett és tanított a világ számos országában Amerikától Kínáig, de a hagyományos műveltség terjesztését itthon is fontos feladatának tartja.

Abban hisz, azért küzd, hogy a „zenei és táncos anyanyelvünk ne formalinban áztatott csontvelő maradjon, amit múzeumi nénik őriznek, hanem lüktető, élő kultúra! És egyre több közös ünnepen lesz szövetség az ének, a tánc magyar és magyar közt. Hiszem, hogy ez egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb közösségi élethez vezethet minket!”

Ösztöndíjasként különböző táncot és színházat ötvöző darabokat koreografált vagy rendezett. Ilyen volt például az Idő mögül megszólaló erdő, amelyet Csoóri Sándor versei és esszéi ihlettek.

A népi kultúra őrzőjeként, közvetítőjeként is azonosul a költő szavaival:

„A népdal mint hajlam, mint érzékenység, mint meghatározó erő. Odakerült az Ómagyar Mária-siralom mellé és Ady mellé: István király szarkofágja mellé és Picasso mellé. Nem egyszerűen csodálni való parasztdalt látok benne, a lélek múlt idejű remekműveit, de magyarságom máig felismerhető szellemi és indulati alaprajzát. Fölülmúlhatatlan vázlatot, mely, mint a tenyér vonala sorsot mutat.

A parázslás korszakába jutott népi kultúránkra ne úgy tekintsünk, mint az augusztus huszadikára sütött díszkenyérre. Mert semmi köze köze azokhoz a képzetekhez, melyek ropogósnak, hamvasnak, menyecskepirosnak hiszik. Népi kultúránk: nemzeti kultúránk része, nem pedig érdekes hajtása. Nem rozmaringfa, nem tulipánfa, hanem az idő mögül megszólaló erdő. Valamikori örömök, átkok, panaszok, szerelmek, fölbuzdulások bújtató rengetege. A történelmünkből máig hiányzó történelem.”