Bács Emese

Talált pillanatok

2004-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Példaképeihez hasonlóan ő is sokoldalúságra törekszik, mivel a festészeten kívül a grafikai – úgy a sokszorosítói grafika, mint például a linó- és fametszet, a litográfia, a rézkarc, a hidegtű és a kísérleti grafika –, illetve a hagyományos toll- és ceruza-, valamint pasztellrajztechnikákat is alkalmazza. Ezenkívül selejtanyagokból emberszerű plasztikákat hoz létre. Számos elismeréssel és egyéni kiállítási lehetőséggel jutalmazzák művészetét.

Az urbanizált ember ellentmondásos életének mindennapi élmény- és látványanyagából építkezik. Témája a hétköznapokból elkapott pillanatok, így ezeket a hétköznapi eszközöket médiumként is alkalmazza. Legjellemzőbb alkotói módszere a talált tárgyak egymás mellé helyezésével kialakított koncepcióépítés és a hagyományos festészeti eszközök ötvözése. A hordozó kép és a ráépített réteg stiláris kontrasztja izgalmas számára, mert a tartalmi ellentét feszültségével a metropolisz hideg világát és a benne élő ember érzéseit tükrözheti.

Az ösztöndíj időszaka alatt is az elmagányosodott, elidegenedett, napjainkban élő emberek életérzését próbálta ábrázolni. Képein nem az élet kiemelt, jelentős pillanatait, hanem a szürke hétköznapok legáltalánosabb történéseit és jeleneteit szándékozik megjeleníteni. A festményekre applikált hulladéktárgyak felhasználásával igyekszik igazi upcycling szemléletet megvalósítani, ahol a feleslegessé váló tárgy nem egyszerűen újrahasznosul és nyersanyaggá válik a művészi alkotófolyamatban, hanem művészetté formálva többletértékké alakul. Figurális szemlélete a XXI. század mentalitását sugallja, melyben kerüli az esztétizálást.

„Azért festek várost, mint például Edward Hopper és sokan mások, mert ott élek. Ezért azt gondolom, hogy feladatom valamilyen lenyomatot hagyni az utókor számára arról, hogy milyen napjaink valós Budapestje. Nekem ez autentikus és igazi.” (Bács Emese)

Pataki Gábor művészettörténész így jellemezte munkáját: „Bács Emese a kortárs magyar képzőművészet komoly morális és művészi elhivatottsággal dolgozó, jelentős, egyéni hangú képviselője. Képei pózok, áttételek nélkül adnak látleletet korunk Budapestjének s gyakran magányos lakóinak, öregembereinek és hajléktalanjainak mindennapjairól, mindezt a szereplői iránti rendkívüli érzékenységgel, gyengéd tárgyilagossággal hitelesítve.”