Krulik Ábel

A 150 éves Budapest portréja

A kétezres évek elején, mint sok kezdő fotográfus abban az időben, első fekete-fehér analóg fényképeimet otthon, a fürdőszobában kezdtem el kidolgozni. Néhány évvel a kezdeti szárnypróbálgatások után már a Nemzeti Múzeum falain voltak láthatóak képeim, majd 2013-ban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán szereztem mesterdiplomát. Ezután először Lipcsébe vezetett az utam, majd az ott eltöltött időszak után 2015-ben Délkelet-Ázsiába tettem át székhelyem, ahol elkészítettem első kísérleti dokumentumfilmem, azóta több mint 300 ezer kilométert utaztam a térség országaiban. Fotográfiai és mozgóképes munkáim több európai és ázsiai országban szerepeltek egyéni és csoportos tárlatokon és bemutatókon. Családommal időnk nagy részét jelenleg szülőhazánk és Indonézia közt osztjuk meg. Az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram keretében eredetileg egy nagyszabású, Indonézia négy szigetét érintő, törzsek életét kutató expedíciót terveztem megtenni, ám a koronavírus-járvány miatt ez meghiúsult. Született budapestiként eddig a pontig valahogyan nem jutott eszembe az a lehetőség, hogy a saját városomra is tekinthetek úgy, mint egy felfedezendő „dzsungelre”. Letérhetek a mindennapok rutinjának állandó útvonalairól, lelassíthatok, szemügyre vehetek minden érdekes utcasarkot, kapualjat, lépcsőházat, górcső alá vehetek minden egyes kerületet, a lakótelepektől kezdve a vár középkori utcáin át a város szélein létező tanyavilágokig. Mikrokozmoszokhoz kötődő kis legendáriumokat kutattam a helyiekkel beszélgetve, és több párhuzamos világot is sikerült felfedeznem a városban. Az alkotómunka évei során folyamatosan alakult a munkamódszerem, szisztematikusan jártam a kerületeket, majd kialakult több különálló tematika, ami alapján dolgoztam. A fotográfia médiumát használva Budapesten azt dokumentáltam, ahogyan letűnt vagy éppen letűnőben lévő korok az újaknak adták át helyüket. Témaválasztásom a város állandóan változásban lévő infrastrukturális szövete iránti érdeklődésemből fakadt. Inspiráltak az átalakulóban lévő kerületek épületei, valamint bontási és építési területei, mert az emlékezetünk elveszíti az ezekhez az egykori épületekhez és az ott élőkhöz kapcsolódó atmoszférákat, mikrokozmoszokat, viszont a fotográfia médiuma képes ebből valamennyit átmenteni, konzerválni.