Cseke Ákos

A művészet hatalma – Michel Foucault művészetelmélete és esztétikája

Az MMA ösztöndíjasaként Cseke Ákos egy alapkutatás elvégzésére vállalkozott, melynek témája Michel Foucault esztétikája. A kutatás egy sajátos szempont, a művészet kérdése/problémája felől olvassa újra Foucault bölcseletét A bolondság történetétől Az igazság bátorságáig, részletesen értelmezve és bemutatva a foucault-i esztétika három alapvető aspektusát: a festészet-, az irodalomés a létezésesztétikát. A festészet tekintetében Cseke Ákos a jól ismert, híressé vált szövegek – mint például A szavak és a dolgok elején olvasható Velázquez-elemzés vagy a nagy Magritte-esszé (Ez nem pipa) – mellett megvizsgálja többek között Foucault sokáig kiadatlan, Manet-val és Picassóval foglalkozó szövegeit is. Az irodalomesztétikai vizsgálódás mindenekelőtt Foucault legismertebb irodalomelméleti szövegét, a Mi a szerző? című előadást mutatja be, a magyarra is lefordított, Bataille-nak, Klossowskinak vagy Blanchot-nak szentelt esszékkel együtt, de részletesen feltárja nemcsak a jóval Foucault halála után kiadott, irodalommal kapcsolatos kéziratokat, előadásjegyzeteket, hanem a francia filozófus számos, magyarul nem olvasható, Flaubert-nek vagy Raymond Rousselnek szentelt szövegét is, bőven támaszkodva – csakúgy, mint a festészet kapcsán – a Foucault esztétikai és filozófiai írásaira vonatkozó angol, francia vagy olasz másodlagos szakirodalomra is. A kutatás utolsóként, de nem utolsósorban a nyolcvanas évek irodalomesztétikájára fókuszál, az „írás” fogalmának arra az átváltozására, amely jellegzetesnek mondható a „kései” Foucault szövegeiben, és amely az írásra már nem pusztán „irodalomként” tekint. A nyolcvanas években az „írás” (mint „önmagam megírása”) Foucault számára a létezésesztétika egyik alapfogalmává válik, amelyben maga az élet és az életmód az a műalkotás, amelyet a „művésznek”, az „írónak”, vagyis a mindenkori szubjektumnak meg kell alkotnia. Ezzel zárul Foucault esztétikája: az életművészet korokon átívelő fogalmának és valóságának problematizálásával, amelynek a francia filozófus nyomán Cseke bemutatja történeti aspektusát és elméleti jelentőségét is.