Onhausz Miklós

A HECSEDLIK NYOMÁBAN

Onhausz Miklós a Pécsi Tudományegyetemen szerzett pedagógia–történelem szakos diplomát 2009-ben. A biztató első szárnypróbálgatások ellenére nem tudományos területen helyezkedett el, máig önálló antikváriusként dolgozik, s a mindennapok küzdelmei mellett egyre inkább háttérbe szorult a pécsi székesegyház zenei életének megismerésére irányuló kutatómunkája.  A Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusának énekese és kórustitkára, valamint a Glatt Ignác Hagyományőrző Közhasznú Egyesület elnöke; szép eredményeket ért el a Pécsi Székesegyházi Énekiskola (1888–1953) szellemi és művészeti örökségének gondozása terén, ám az Énekiskolát és a Palestrina Kórust bemutató művek megírása rendre elmaradt.

Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész biztatására jelentkezett az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramra. „A hároméves ösztöndíjprogram visszavezetett a tudományos alkotómunka területére. Bár maradtak megvalósításra váró feladatok, elmondható, hogy végre van hozzáférhető irodalma ennek a témának, s talán a repertoárelemzés másokat is inspirál hasonló irányú és mélységű kutatásokra.” (Onhausz Miklós)

A program három éve alatt tíz széles forrásbázisú tanulmánya jelent meg a Parlando zenepedagógiai folyóiratban. Ezekből megismerhető a ceciliánus egyházzenei reformok hatására átalakított, fiúkból és férfiakból álló pécsi székesegyházi énekkar, valamint a kényszerűségből helyükbe lépő vegyeskar (1973-tól Palestrina Kórus) története és repertoárja. A repertoárelemzés eredményei alátámasztják az Énekiskola énekoktatási módszerének hatékonyságát, képet adnak a piros ruhájukról hecsedliknek nevezett pécsi fiúénekesek munkabírásáról.

Onhausz Miklós elsődleges célja a téma méltó szakirodalmának létrehozása, főhajtás egy kivételes egyházzenei-zenepedagógiai műhely eredményei előtt, illetve a napjainkig élő hagyomány tekintetében azon elődök előtt, akik tevékenységükkel és áldozatvállalásukkal hozzájárultak a Pécsi Székesegyház mára több mint 130 éves zenei gyakorlatának a fennmaradásához. Munkája során a temérdek levéltári forrás és korabeli sajtóforrás feldolgozásán túl számos lappangó írott és képi forrást, kottát és hangfelvételt talált. Az elkészült és a jövőben készülő tanulmányok és kötetek a zenetörténet, a zenepedagógiai módszertan, az egyháztörténet és a neveléstörténet diszciplínáit egyaránt gazdagítják. Mindezen túl remélhető, hogy a tanulságok birtokában sikerül a múltban gyökerező, mégis a korábbiaktól eltérő, eredményes koncepciót kialakítani a pécsi székesegyház egyházzenei örökségének megőrzésére.