Móré Levente

Utolsó pillanatban

Móré Levente  több építészeti, építészetelméleti kiadvány, illetve releváns építészeti folyóiratok szerkesztője, szerzője. Jelenleg a PPKE BTK művészettörténet szakos doktorandusza. Számos ösztöndíj nyertese (így az NKA többszöri alkotói támogatása vagy a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj), A MÉSZ Post Scriptum – Utóirat 100 esszépályázatán építészetelmélet kategóriában dicséretben részesült.

Említésre méltó eredménye többek között a 2023-as velencei Építészeti Biennále Néprajzi Múzeumot bemutató katalógusának épületbemutató tanulmánya, Veszprém helyi védettségű épületeinek dokumentációja vagy több tervpályázat építészettörténeti háttéranyagának elkészítése. Szerkesztője Vámossy Ferenc Építészetelméleti írások (2019) című szakkönyvnek. A KRE támogatásával indított, kortárs református templomokat érintő kutatásának eredményei pedig Köllő Miklóssal és Wesselényi-Garay Andorral közös tanulmányban hasznosultak (2024). Munkáinak végső célja minden esetben a magyar építészek ismertségének elősegítése, a magyar építészeti kultúra jó példák általi erősítése, illetve a mindenkori építészeti gondolkodás és tervezési módszertan kiemelt lenyomatainak megőrzése az utókor számára.

Az ösztöndíjas időszak alatt feladatként vállalta fel az utóbbi évtizedek magyar építészeti tervpályázatainak gyűjtését, egy tervpályázati archívum létrehozását. Alapkutatásnak tekinthető vállalásával a Magyar Építész Kamara megalakulása óta kiírt pályázatok feldolgozását kezdte el, hiszen a szinte kizárólag digitális hordozókon tárolt tervanyagok vannak a legnagyobb veszélyben.

A hároméves kutatási program végére az eredetileg tervezett szűk, de mély kutatás helyett egy közel 400 tételes, számos adatot felvonultató jegyzék született, amely tartalmazza az elmúlt nagyjából 30 év pályázatainak döntő részét, így bizonyosan az elmúlt 30 év legpontosabb és legszélesebb körű tervpályázati gyűjtése.

A későbbiekben a már elérhető Építészeti tervpályázati archívum honlapját kívánja grafikai megformáltságában a tartalmához méltóvá igazítani, emellett pedig – mivel egyértelmű, hogy az itt elkezdett munka mérete, mennyisége messze meghaladta az ösztöndíjas kereteket – folytatni kívánja a tervanyagok gyűjtését és rendszerezését. A közeljövő legnagyobb feladata tehát helyet találni a további kutatásnak, hiszen ezek az anyagok korunk szellemi és technikai tanújaként a magyar kulturális emlékezet immanens részei, a pályázati dokumentumok pedig különösen beszédesek az építészeti gondolkodás fejlődésének szempontjából.