Mayer Hella

Térből térbe – Festészet a valóság és az illúzió határmezsgyéjén

Mayer Hella 1996 és1999 között a stockholmi Gerlesborgsskolanban, majd 1999 és 2006 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán tanult, ahol mestere Szabados Árpád volt.

2006 és 2009 között az OctogonArt Galéria művészeként, 2009-től 2014-ig a Várfok Galéria Spiritusz Szekciójának tagjaként tevékenykedett. Rendszeresen vannak egyéni kiállításai Magyarországon és külföldön, valamint részt vesz a Belvárosi Művészek Társaságának és a Magyar Festők Társaságának csoportos tárlatain. Az MMA hároméves művészeti ösztöndíja lehetővé tette számára, hogy minden idejét festészettel töltse, és gyümölcsöző kapcsolatokat, barátságokat adott neki a művészkollegákkal, akiket a program révén ismert meg.

Jellemzően olajfestmények és kollázsok születnek kezei alatt. Képein külső és belső terekben vándorol a tekintet: mintha egy útkereső lábnyomait követné tág tájban vagy útvesztőben. A felület megnyílik minden irányban, széles lesz, mint a világ, ege végtelenbe nyílik, a földben út vezet a mélységek felé. Ismert, bejárt, emlékeket őrző helyek, emberek és tárgyak keverednek egymással és képzelet szülte motívumokkal, néha észszerűen kapcsolódva, többnyire mégis szokatlanul. Így alakul ki a valóság és a képzelet, a külső és a belső közötti vékony vonalon egyensúlyozó látványvilág. Festményei összefonódnak, mint egy történet képkockái, majd darabokra hullanak szét, mint egy történet szétválasztott és összekevert képkockái. A történet nem volt és nem is lesz összeszőve általa. Helyszínek és emberek ismétlődő megjelenése képezi az elbeszélés lazán tekergő fonalát.

Így vall művészetéről: „Láthatóvá kívánom tenni azt, amit nem látok – mindezt festői eszközökkel. Álom és valóság, álmodozás és jelenlét, jelen és múlt, élet és halál, öröm és búbánat – állapotok, melyekből az átlépés kalandos. Ha az egyik állapotban vagyok, a másik hiánya félelmetes és mágnesként vonzó. A kettő között találok rá a lehetőségre, hogy mindkettő látótávolságon belül legyen. Hiányérzetem csillapítása végett őrzöm, vászonra rögzítem a változót és a mulandót, betöltöm az ürességet, megvalósítom a vágyálmokat. A képek végül nem azt sugallják, ami elillan, hanem azt tárják fel, ami nem múlik el.” (Mayer Hella)