Sánta Beatrix

Sánta Beatrix

zongoraművész

„A zene gyógyít, ékesít és díszíti a lelket

Sánta Beatrix híres muzsikus családba született, a zenei tanulmányait szülővárosában a budapesti Bartók Béla Konzervatórium kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte.

A 21. század egyik sajátos hatása a művészetek terén, hogy a specializálódás és a kifejezésmód hangsúlyossá válásának köszönhetően óriási fejlődésnek indult nemcsak az oktatásmódszertan, hanem az előadó-művészeti professzionalizálódás is. Mind technikai, mind pedig emberi rátermettség szempontjából rendkívüli kihívásokkal kerülnek szembe a művészek, különösen a kortárs zeneművek előadása terén.

A Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjának támogatásával Sánta Beatrixnak lehetősége nyílt arra, hogy elmélyülten tanulmányozhassa ezen kihívások előadó-művészeti és zenepedagógiai vetületeit. Pályázata elsődleges célja, hogy a kortárs zeneművek bemutatása és népszerűsítése volt segítségével, amely által az újabb generációhoz közelebb viheti a mai kor remek zeneműveit. Legfőképp a zongoraművészet terén adódó újabb előadás-technikai megoldások tekintetében volt fontos szakmai mérföldkő a pályázat keretében zajló, magyar kortárs zeneművekkel kapcsolatos intenzív munka.

Ezzel párhuzamosan fontos küldetése, hogy a zenepedagógia nyelvére adaptálja a kortárs darabok művészeti kihívásaira adott tudományos igényű megoldásokat. Az alapfokú művészetoktatási intézményben folyó kamarazenélés ugyanis olyan pótolhatatlan többletcélt ad a zenetanulásban és a zeneművészetben, amely egész életre szóló motiváció. A kamarazenéléshez nélkülözhetetlen figyelemmegosztó- és alkalmazkodóképesség fejlesztésével hozzájárul a tanulók személyiségének, egyéniségének formálásához. Mindemellett páratlan intenzitású az együtt muzsikálás közösségformáló ereje, növeli a tanulók egymás iránti felelősségérzetét, kihasználja a társas muzsikálás által nyújtott biztonságérzetet különösen a szorongó tanulók gátlásainak feloldására.

Sánta Beatrix a Dohnányi Ernő Zeneiskola berkeiben közvetlenül enged betekintést az érdeklődő fiatal tanítványok számára a kortárs zen világába. Jelenleg hat olyan zenekar (cselló-, gitár-, fúvós-, vonós-, harmonika-, fuvola-) is működik a zeneiskolában, amelyek valamelyikének a jövőben magyar kortárs zenemű betanítását tűzték ki célul, így is élővé téve azokat.

Kapcsolódó rendezvények