Németh Marcell Dániel

Németh Marcell a hazai kortárs szobrászat sajátos hangú, kiemelkedő művészegyénisége. 2007-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2021 és 2024 között a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasa volt. Mintegy két évtizedes eddigi rendkívül aktív, autonóm művészi programjában konzekvensen domborműveket, reliefeket készít, jellemzően acélszobrászati eljárással.

Témáit szűkebb és tágabb környezetéből veszi, amelyek szakítanak a hagyományos, idilli táj vizuális leképezésével. Németh már az egyetemi évei alatt a síkszobrászat egy sajátos, két és három dimenzió határait feszegető megvalósítása mellett köteleződött el. Akkor még többféle anyaggal kísérletezett, például akvarellel festett terrakottával. Korai munkái gyakran enteriőröket, belső tereket ábrázolnak.

A diplomaszerzés évében talált rá az egyik legnehezebben megmunkálható fémfajtára, az acélra. Nagyméretű acélreliefjei zömmel a külvárosi tájak, autópályák jellemző motívumait, villanyoszlopokat, reflektorokat vagy építkezésen munkafolyamatot végző darukat ábrázolnak, jellemzően egy-egy elemre vagy gyakran csak egy részletre fókuszálva. Később a külvárosi tájelemek elidegenített tereinek ellentétpárjaként megalkotta emlékezettereinek metaforáit, a stilizált növényi motívumokban gazdag ablaksorozatot. 2020 óta készíti az egymással szorosan összefüggő Vízről és Stég című, acél-fa, valamint kerámianyomat eljárással egyaránt készülő sorozatait, melyek szimbolikusan az ember természethez és környezethez való viszonyára utalnak.

„Domborműveim kiüresedett tereket, tájakat dolgoznak fel, melyekben az emberi kéz alkotta világ jelenik meg. Megfosztom a tereket a részletektől, és a lényeget koncentrálom a lemezbe. Minimális plasztikával az emberi szem és memória által befogható legnagyobb teret akarom megalkotni. A kapcsolódás, a kötődés, a személyesség hiányán keresztül mutatom meg az esetenként zsúfolt köztes terek magányát. Talán csak pillanatokra, de leginkább magunktól elhárított gondolatokra terelem a hangsúlyt. A behelyezhetőség ürességén át kutatom, a befogadóban mi rejtőzik.” (Németh Marcell)